Bemutatkozás

Bíró Viktor tanácsadó szakpszichológus, vezetői coach

Bíró Viktor tanácsadó szakpszichológus, vezetői coach

Bíró Viktor – tanácsadó szakpszichológus Budapesten és online


Személyes információk

1975-ben születtem. 2003-ban végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakán, ahova az országos szakmai verseny 3. helyezésével jutottam be. Doktori abszolutóriumot a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, NLP Master végzettséggel rendelkezem. Tanácsadó szakpszichológus és vezetői, illetve üzleti coach vagyok. Számtalan vezetőt segítettem a személyes fejlődésben és az üzleti életben való sikerességük növelésében.

Egyetemi tanulmányaim befejezését követően deviáns gyermekekkel és serdülőkkel dolgoztam egy fővárosi gyermekotthonban, majd hét évig hivatásszerűen bűnelkövetőkkel foglalkoztam.

Később gyermekekkel, párokkal és családokkal végeztem pszichológusi munkát egy családsegítő szolgálatnál, majd egy családos szállón nyújtottam segítséget a rászorulóknak.

Tartottam egyéni felkészítést egyetemre, tanítottam a felnőttképzésben is. Szabadidőmben motorozom, korábban pedig több harcművészetet (Aikido, Iaido) is hosszú éveken át műveltem.

Több éves tapasztalatom van a kiválasztásban, vezetőképzésben, informatikai projektvezetésben és szervezeti átalakításokban.


Munkahelyeim

  • Newpush Europe – kiberbiztonsági cég (Executive Consultant)
  • CEO Hungary Kft. – vezetői és üzleti coach
  • Leövey Klára Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola – iskolapszichológus
  • Józsefvárosi Pedagógiai Intézet – pszichológus koordinátor
  • Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság – Pszichológiai Osztály
  • Tréner – Alternatív Képességfejlesztő Lovasterapeuta Akkreditált Képzés
  • Igazságügyi Hivatal – Országos Pártfogó Felügyelői Szolgálat
  • Telki Kórház – Egészségcentrum
  • Máltai Szeretetszolgálat – Családok Átmeneti Otthona
  • Pilis Város – Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
  • Bázis Oktatási Központ – felnőttképzés
  • Szelektor (Dr. Gazdag Miklós Vezetési Tanácsadó Iroda) – kiválasztás, szervezetfejlesztés
  • Fővárosi Önkormányzat – Béke Gyermekotthon

Jelenlegi munkám fókusza

Tanácsadó szakpszichológusként Budapesten személyesen, valamint online formában a külföldön élő magyar kliensek számára is biztosítok pszichológiai tanácsadást. A munkám középpontjában az önismeret, az életvezetési döntések és a belső egyensúly helyreállítása áll.

Hiszem, hogy a változás kulcsa a megértés, az önreflexió és a cselekvés. Az ülések során a személyes célok és lehetőségek mentén dolgozunk, gyakorlati megoldásokat keresve a mindennapi élet nehézségeire.


Elérhetőség

Bíró Viktor tanácsadó szakpszichológus – személyesen Budapesten, illetve online a külföldön élő magyarok számára is.

Időpontfoglalás: Kapcsolatfelvétel és időpontfoglalás
Online konzultáció: Viber, WhatsApp, Zoom vagy Google Meet platformon.